2017. június 18., vasárnap

2015. szeptember 6., vasárnap

Kedves Látogatóink, Partnereink!




Kedves Látogatóink, Partnereink!


     Nagy örömmel tölt el bennünket szellemiségünk népszerűsége látogatóink, kedvelőink és karkötő igénylőink növekvő körében J
Bár írásos beszámolóink ritkán születnek, ezzel együtt a havonkénti találkozóink fővárosi és vidéki résztvevőink között is töretlen népszerűségnek örvendenek.
Talán nem csoda, hiszen akik belekóstolnak terítékre kerülő témáinkba, azok már nem szívesen állnak meg félúton – szeretnének „mindent tudni” és mindent megélni.

Ezek voltak az idei kiemelkedő témáink:

Emberi kapcsolatok, bizalomteljes kommunikáció
Gondolatok és érzelmek  
Félelem
Dimenziók, tér, Idő, külső- és belső ritmusok
Itt és most
Tudat alapú világkép
Ki vagyok ÉN?
Isten-ség, teremtés
Szeretet megnyilvánulásai, szeretetnyelvek, bizalom-hormon
Megvilágosodás

     Orvosi becslés szerint a betegségek első sorban a "beteg gondolatokból" származnak. Gondolataink teremtik a világunkat, és a szavaink mutatják meg a gondolatainkat.

VÁLTOZTASD MEG A SZAVAIDAT, ÉS FIGYELD MEG, HOGY MEGVÁLTOZIK AZ EGÉSZ ÉLETED.

     Ha tehát jobbá akarjuk tenni a világunkat – amit a Panaszmentes Világ Mozgalom résztvevői is kitűztek célul –, először is a saját lelkünkben kell meggyógyítanunk a zűrzavart. Ha megváltoztatjuk szavainkat – például leszokunk a panaszkodásról, kritikáról, pletykáról –, végül a lelkünk is megváltozik, ez pedig ahhoz vezet, hogy megváltozik a világunk.

     Amikor odafigyelünk a szavainkra, ezáltal elkezdjük figyelni a gondolatainkat. Ha figyeljük a gondolatainkat, meg tudjuk változtatni életünket, és végső soron azzá formáljuk, amivé csak akarjuk. Az első lépés a panaszmentessé válás útján: észrevenni, meghallani, amit mondunk!
A lila karkötők segítenek csapdát állítani saját negatív gondolatainknak, így el tudjuk kapni őket; és ha elengedjük őket, soha nem fognak visszatérni.

Idézetek saját élményeitekből       

     Orsi erről számol be: „A rendszeres találkozások segítenek, hogy az önmagamra és másokkal szembeni reakcióimra való tudatos odafigyelés kialakulhasson, majd a folyamatossá válás révén ösztönös/automatikus viselkedéssé váljon az életemben. Az ezekre kapott viszont(válasz) reakciók, a másokkal való kapcsolataimban bekövetkező pozitív változások pedig jól mutatják, hogy harmonikusabb, könnyebben élhető irányba változik az életem. (Úgy gondolom ez nevezhetjük úgy: "a szívemmel kezdek élni a fejem helyett")”

     Andi így látja a találkozások értékét: A találkozók reményt adnak, én vagyok a felelős sorsom alakulásáért és bármikor módomban áll javítani rajta. Így ha éppen halmozódnak a nehézségek, önvizsgálatot tartva rájövök, mikor hibáztam, s változtathatok. A kellemetlenségek innentől kezdve már inkább lehetőségekké válnak életem alakítására, s még az érzés is megszűnik, miszerint panaszkodásra lenne okom.“


     A nyári pihenést követően – egybehangzó kérésetekre – szeptemberben folytatás következik!

BUDAPESTEN: 14-én (a szokásos hétfőn) 17-kor
JÁSZBERÉNYBEN: 16-án (a megszokott szerdai napon) 17-kor

Javasoljuk, hogy elmélkedjünk most a CSÖNDről.
Ezzel is azt segíthetnénk, hogy csak azokról a dolgokról beszéljünk, amelyek felé a kreatív energiáinkat irányítani szeretnénk, ahelyett hogy rossz közérzetünk miatt panaszáradatot zúdítanánk másokra.

Találkozzunk minél többetekkel!
A mozgalom hazai népszerűsítői: János és Kati











2015. január 9., péntek

V. Panaszmentes Világ Találkozó


Kedves Érdeklődők!

Eljött bimbózó mozgalmunk immár ÖTÖDIK találkozójának ideje. :)
Szeretettel várunk mindenkit, aki kicsivel is hozzá kíván járulni Önmaga és a Világ tudatosságához és szeretetéhez.

Jászberény, Déryné Művelődési Ház: 2o15. január 14. (szerda) 17.oo
Budapest, Harmónia Palota: 2o15.január 19. 17.oo

Jelentkezés alábbi e-mail címeken: ordogj@freemail.hu  kati.ordog@freemail.hu

Köszönet a lassan, de biztosan növekvő érdeklődésnek! Nagyon várunk mindannyitokat, szeretteiteket, barátaitokat, ismerőseiteket!

Dr. Ördögné Vecsei Katalin
szakasszisztens, természetgyógyász, addiktológus

Dr. Ördög János
szülész-nőgyógyász, orvos-természetgyógyász

2014. október 19., vasárnap

Hol tartunk most?



HOL TARTUNK MOST?

Örömteli hírek, hogy második találkozóinkon még többen látogattatok el ismerkedni, vagy elmélyülni ebben a „világrengető” kezdeményezésben.
„Világrengető” is lehet, ha „pillangó-hatásként” egyre többen tesszük hozzá a Magunk részét az Egészhez.

Nagyszerű látni, amint egyre aktívabbak az együttléteink, egyre felszabadultabban vesztek részt az elmélkedésekben és hoztok saját életetekben egy-egy elhatározást – mint amilyen akár a panaszmentessé válás is.

Mint kiderült, a panaszmentesség nem is olyan könnyen értelmezhető, éppen ezért foglaltuk össze egymásnak újra, hogy mit is értünk a panaszkodás fogalma alatt és mit nem.

Tanulságos volt megismerkedni a panasz leggyakoribb tárgyával, a „hiánnyal”.
Sokan meglepődtek azon, amit ez a megható üzenet hordoz:


Közösen vontuk le a következtetést: fogadd el és éld meg azt, ami Itt és Most van, adj hálát érte – ekkor kaphatod meg a lehető legtöbb örömérzést, ami örökre a Tiéd marad!


Messzemenő tapasztalatokról még nem számolhattunk be, ehhez még el kell telnie néhány hónapnak.

Mindemellett egyre többen jelentkeztek karkötőért, hogy az általa képviselt panaszmentességet elérjétek, mert egyre tisztábban látjátok, hogy ez egyben csodálatos ajándék is. Különösen, ha úgy gondolkodunk, hogy nem változtathatjuk meg a másik embert, csupán a változás lehetőségét kínálhatjuk fel a számára – példát mutatva és bölcsen rábízva, hogy mit kezd a jó szándékú ajánlatunkkal.
Ez az, amit viszont könnyedén megtehetünk egymásért.

Várjuk a csatlakozni kívánókat, kérjük, hogy vigyétek hírét a mozgalomnak: panaszmentessé válni legalább olyan megkönnyebbülés, mint megszabadulni egy krónikus fertőzéstől, vagy egy nyomasztó adósságtól.

A következő találkozásunk tervezett időpontjai:

Budapesten (Múzeum utca 9): október 27 (hétfő) 17.oo
Jászberényben (Déryné művelődési ház): november 12 (szerda) 17.oo

Fő témánk: a panasz-, félelem- és erőszakmentes kommunikáció.

Szeretettel várunk mindenkit: Kati és János 


2014. szeptember 8., hétfő

II. Panaszmentes Világ Találkozó

Kedves Érdeklődők!

Eljött bimbózó mozgalmunk második találkozójának ideje.
Szeretettel várunk mindenkit, aki kicsivel is hozzá kíván járulni Önmaga és a Világ tudatosságához és szeretetéhez.

Budapest, Harmónia Palota: 2o14.szeptember 29 (hétfő) 17.oo
Jászberény, Déryné Művelődési Ház: 2o14. október o1 (szerda) 17.oo



A második találkozónk terve

  • Betekintés a „kezdőknek”, ismétlés a „haladóknak”, segítség az „elakadtaknak”...
  • „Eszme-csere” a megszerzett tapasztalatokról... 
  • Miről panaszkodunk a leggyakrabban – lassabban, messzebbről, egészében...
  • „Hepi-sztorik” öröm-történetek...
  • A „Boldogság Bizonyítékának” átadása...
  • Tanulni az eddigiekből, és „életet lehelni” a jövőbe... MOST...
Jelentkezés alábbi e-mail címeken: ordogj@freemail.hu  kati.ordog@freemail.hu



Köszönet a lassan, de biztosan növekvő érdeklődésnek! Nagyon várunk mindannyitokat, szeretteiteket, barátaitokat, ismerőseiteket!

Dr. Ördögné Vecsei Katalin
szakasszisztens, természetgyógyász, addiktológus

Dr. Ördög János
szülész-nőgyógyász, orvos-természetgyógyász